A Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Nagypriorátusának Programjai 2010.

A programok további részleteinek megtekintéséhez kattintson az adott esemény után a tovább feliratra.

     
2010. március 20.

Nagyböjti lelki nap

Kedves Testvér!

Tájékoztatlak, hogy az idei nagyböjti lelki napra március 20-án várunk Veszprémbe. A program 10 órakor szentmisével kezdődik a Bazilikában. A szentmise és a további program cursillos találkozóhoz csatlakozva zajlik majd. Részt veszünk az elmélkedéseken, és velük együtt költjük el az ebédet is a Hittudományi Főiskola éttermében. Ezért kérlek, hogy az értesítés kézhezvételekor azonnal jelezd részvételi szándékodat, és azt, hogy hány főre rendeljek ebédet. Kizárólag megrendelés szerint tudunk étkezést biztosítani!
Az idei lelki napon délután is lesznek programok.

A lelki nap cursillosok számára kiadott programja értünk változik meg, ezért kérlek benneteket, hogy legyetek pontosak. A szentmise a Bazilikában 10 órakor kezdődik, ez a mi lelki napunk első programja. A további programok a Gizella teremben lesznek, lásd táblázat.

9.00
Belenyugvás Isten akaratába
Gizella terem
Sipos Balázs
10.45
Csak Istenben lelünk igaz megnyugvást és békét
Gizella terem
Fülöp teréz
12.30
Ebéd
13.30
Isten atyai gondviselése
Gizella terem
Siposné Detti
15.30
Betegség idején Istenbe helyezzük bizalmunkat
Gizella terem
Boros László
17.00
Szentmise
Szt. Mihály székesegyház
 

Ezek sorrendje és ideje változni fog, erről a helyszínen tájékozódhattok majd. Az ebéd a szemináriumban lesz, jelentkezés szerint. Természetesen lehetőség lesz a délutáni előadásokon is részt venni. Kérdéseitekkel és az ebédigényeitekkel Dr.Matykó Árpád titkár testvért keressétek. 

matyko.arpad@indamail.hu